2015/16-os szezon kezdő – Szüreti Kupa, Celldömölk

Szeptember utolsó hétvégéjén, Celldömölkön kezdtük meg a 2015/16-os szezont a XI. Szüreti Kupa keretein belül. A már hagyományosnak nevezhető tornát idén a szervezők a bajnokságra való felkészülés jegyében, a korábbiakkal ellentétben előbbre hozták. Így, ez egy jó alkalom volt, hogy a monoton edzéseket mérkőzések váltsák fel. Kihasználva ezt a lehetőséget szinte teljes kerettel jelentünk meg a szomszédos városban.

Az öt csapatot felvonultatott kupán a már szokásosnak nevezhető csapatok, baráti társaságok jelentek meg Ajkáról, Győrből, két helyi csapat és a SAKK.

Az első mérkőzést a győri csapat ellen kezdtük. A korai kezdés ellenére nagy elánnal vetettük bele magunkat a mérkőzésbe, aminek meg is lett az eredménye hiszen győztesen hagyhattuk el a pályát.
A második mérkőzést a CVSE I csapata ellen vívtuk. A hajtós mérkőzésből szerencsére szintén a sárvári alakulat került ki győztesen.
A két nehéz ellenfél után a fiatalokból álló CVSE II-t ill az Ajakai Jóbarátok gárdáját már könnyedebben sikerült felülmúlni.
Így ebben az évben a Szüreti Kupa Sárvárra került.

A mérkőzések jól szolgálták a felkészülésünket a megyei bajnokságra amely várhatóan a 42. héten kezdődik.
Addig a csapat a következő héten (október 10-én) Bükön vesz részt egy 6 csapatos tornán, reméljük hasonló jó sikerekkel.

Hajrá SAKK!