Év eleji beharagozó

2016-ban hazai mérkőzéssel folytatódik a kosárlabda bajnokság a SAKK számára.

A bajnokság első fele után már a visszavágók következtek december elején a csapatok számára. Az első felvonást a csapat 4 győzelem mellett 2 vereséggel zárta, ami 60% teljesítmény. A második kör első mérkőzésén is sikerült a győzelmek számát növelni így a csapat jelenleg az A csoport második helyén tanyázik.
A következő mérkőzés az Alpok Service csapata ellen lesz akiket idegenben csak 1 ponttal sikerült felülmúlni. A biztos vezetés tudatában a csapat vissza vett a tempóból és a végére az ellenfél majdnem megfordította a mérkőzést. Ezt a fegyelmezetlenséget a csapat itthoni környezetben nem engedheti meg magának, főleg ha szeretne a csoportból biztosan tovább jutni hiszen a mezőny nagyon szoros.
S.A.K.K. – Alpok Service 2016.01.14. Sárvári Tinódi Gimnázium, Kezdés: 19:11

Mindenkit szeretettel várunk!

SAKK