Két hazai mérkőzéssel folytatódott a csapat számára a megyei bajnokság

Január 3. hetében az Alpok Service csapata látogatott a fürdővárosba. Az idegenbeli 1 pontos győzelem után, hazai pályán, sokkal magabiztosabb győzelmet várt el a csapat magától. Az első negyedben sikerült 5 pontos vezetést kiharcolni, amit a 2 negyedben további 1 ponttal toldotta meg a csapat így 33:27-es vezetésnél következett a nagy szünet. A 3. negyedben egyik fél sem tudott a pontok számában felülkerekedni a másikon így változatlanul 6 pontos vezetést mutatott az eredményjelző 46:40. A Lovász Kristóf vezette hazai gárdának sikerült az utolsó etapban plusz 5 pontot ráverni ellenfelére, így magabiztos győzelmet aratott a SAKK.

 

Január 21-én este, az újonc, Autó Egyed Vasalja látogatott a Tinódi Gimnázium csarnokába. Az első mérkőzésen, Körmenden, 3 pontos vereséget szenvedtünk, ahol nem tudtuk megállítani az ellenfél kinti 3 pontos dobásait. Hazai pályán kötelező volt a reváns ellenük. Így is indult a mérkőzés, hiszen az első negyedben már 10 pont volt a sárváriak előnye. Talán a biztos vezetés tudatában vagy, mert az ellenfél is felszívta magát, sikerült a nagyszünetre 6 pontot faragniuk, így 34:30 fordultak a csapatok. A körmendiek a 3 negyedben már nem engedték a hazai csapatot elhúzni így csak kettő ponttal tudta növelni előnyét a sárvári alakulat, 46:40. Az utolsó negyedben ismét beindult a pontgyártás mindkét oldalon, ami a hazaiaknak kedvezett és egy 23:19-re megnyert negyedet követően ismét győztesen hagyhatta el a csapat a parkettát, 69:59.

 

Külön ki szeretnénk emelni, hogy mindkét mérkőzésen sok kosárlabda barát jelent meg és buzdította a hazai csapatot! Reméljük a következő hazai mérkőzésen (2016.02.18) ismét ilyen szép számú közönség fog szurkolni nekünk.

 

Köszönjük!

SAKK