Elkezdtük a rájátszást!

Az alapszakasz utolsó két mérkőzésének nem más volt a tétje, mint az alapszakasz első helyezése. Elsőnek a Kosáreső csapatát fogadtuk hazai környezetben. Végig magabiztos vezetéssel sikerült ellenfelüket 55:43 felülmúlni.

Az utolsó mérkőzés igazi rangadónak ígérkezett a VKK csapata ellen. Ráadásul volt miért visszavágni, hiszen ősszel Sárváron 51:38 múlták a csapatot felül. Az első félidőben sikerült folyamatosan növelni az előnyünket így a pihenőre 21:27-nél került sor. A harmadik negyedben aztán sikerült robbantani és végleg lerázni az ellenfelet. A győzelem az utolsó felvonásban már nem forgott veszélyben csak a különbségre kellett figyelni, hogy az egymás elleni összevetésben is a sárvári csapat jöjjön ki jól. A 63:42-es győzelem mutatja, hogy ezt a célt is sikerült teljes mértékben teljesíteni.

Ez a nagyarányú győzelem azt is jelentette, hogy sikerült megnyerni az A csoportot így a B negyedik helyezettjével, a Szembeszél csapatával folytattuk a bajnokságot.

A párharcot a fürdővárosban kezdtük de sajnos vereséggel. Sérülés, és egyéb elfoglaltság miatt a kezdő centerek nélkül nem találva a saját ritmusunkat, gyenge játékkal nem sikerült felül múlni a megyeszékhelyi csapatot, 44:47.

A folytatás csak kisebb szünet után következett Szombathelyen. Az első perctől kezdve nagy elánnal, akarattal játszottak a sárváriak, ami meg is látszott az eredményben, 10:19. A második játékrészben is folytatódott az alacsony színvonalú játék, amiből a fürdővárosi csapat jött ki győztesen, 28:35.

Az utolsó mérkőzésre április 7-én Sárváron kerül sor. A továbbjutáshoz, hogy legjobb 4 csapat közé kerüljünk, kell a győzelem.

 

Mindenkit szeretettel várunk!

SAKK